Művészet

kulturális ismertetők, ajánlók a színház, film, irodalom, képzőművészet, zene, újcirkusz és tánc területéről


2023. máj 07.

Imával emelkedni. A Recirquel Ima című előadásáról

írta: RAnna
Imával emelkedni. A Recirquel Ima című előadásáról

Az Ima című produkció több szempontból is különleges a Recirquel repertoárjában. Olyan egyszemélyes előadást láthatunk, amelybe teljesen beleolvadhatunk, az artistáknak pedig olyan alkalmat teremt, ahol egyedileg mutathatják meg képességeiket, ez ugyanis egyszemélyes előadás, ahol mintegy 45 percen keresztül varázsolhatja el a nézőket a társulat éppen soron következő tagja. Az Ima 2023. június 3-ig napi négy alkalommal látható a MÜPA előtti sátorban. 

recirquel-ima_performer-zita-horvath_photo-balint-hirling_05.jpg

Hogy miért a sátorban kap helyet ez a produkció? Az előadás immerzív, azaz teljesen bevonja a nézőket a térbe. A sátor belsejére a végtelen, sokmillió csillaggal díszített égbolt vetül, így pillanatok alatt a világűr végtelen csendjében és fényei között érezhetjük ...

Tovább Szólj hozzá

Tánc Ima Müpa Recirquel

2023. jan 03.

Az immerzív előadások hatásairól. Recirquel: Kristály

írta: RAnna
Az immerzív előadások hatásairól. Recirquel: Kristály

Vági Bencével, a Recirquel Társulat művészeti vezetőjével tavaly novemberben volt lehetőségem interjút készíteni a Kristály című produkciójukról. Akkor mesélt egy új irányzatról: "Az immerzív előadásokba a néző teljesen bele tud felejtkezni. Mintha csak egy filmbe csöppenne bele, úgy létezik az előadás valóságában. Ez a trend világszerte bontogatja a szárnyait, és egyre fantasztikusabb előadások jönnek létre. Ennek a jegyében született meg a Kristály, illetve az idén áprilisban a Bartók Tavaszon bemutatott  IMA  című előadásunk. Itthon is komoly kereslet van ezekre a produkciókra." Amíg nem láttam a Kristály-t, addig csak halvány elképzeléseim voltak, mit is jelenthet ez a gyakorlatban. Ma azonban a sűrűjébe csöppentem, és ...

Tovább Szólj hozzá

Tánc újcirkusz Recirquel Vági Bence Kristály cirque danse

2023. jan 01.

Talpalatnyi föld. Recirquel: My Land

írta: RAnna
Talpalatnyi föld. Recirquel: My Land

A Recirquel My Land című produkciója kiváló példa arra, hogy a világunkban zajló események hogyan képesek alakítani egy-egy előadás mondanivalóját. A hét kiváló ukrán artistával megalkotott előadás bár még jóval az orosz-ukrán háború előtt született, mégis adaptálható a mostani helyzetre és ennek köszönhetően plusz jelentéstartalmakkal gazdagodott. Az pedig, hogy a 2022-es év utolsó napján láthattam a Müpa színpadán, méltó lezárást adott az óévnek, miközben a visszatekintésre is lehetőséget adott. 

Vági Bence együttműködése az ukrán artistákkal még 2017-ben kezdődött, amikor a FINA világbajnokság záróünnepségét rendezte. Itt fogalmazódott meg benne az elképzelés, hogy szeretne velük egyéb előadásokban is ...

Tovább Szólj hozzá

Tánc újcirkusz Recirquel Vági Bence My Land cirque danse

2018. sze 09.

A keletről érkező Nap legendája

írta: RAnna
A keletről érkező Nap legendája

A Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című előadása a Müpában

Létezik olyan, hogy egyetlen előadás képes felülírni mindent, amit egy adott műfajról mindaddig gondoltunk. Számomra ilyen a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című performansza, amelyet a Müpa-ban láttam, és melynek hatására bizonyosan másképp gondolkodom a néptánc műfajáról mint eddig. A tomboló, előadást záró tapsvihar elcsendesedése óta az  jár a fejemben, hogy hol voltak ők eddig vagyis pontosabban hol voltam én, miért maradtam el mostanáig a világszínvonalúnak bátran nevezhető produkciójukról. Lendületük, dinamizmusuk az első pillanattól kezdve magával ragadott, és nem eresztett egészen az előadás végéig. 


naplegenda.jpg

Nikola Parov bolgár származású zeneszerző a balkán zenéjének ápolója, gazdagítója és ...

Tovább Szólj hozzá

néptánc Tánc Müpa Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda Nikola Parov

2018. aug 02.

Ki törődik a balett táncos lelkével?

írta: RAnna
Ki törődik a balett táncos lelkével?

Három tánc címmel került a mozikba Halász Glória egész estés dokumentumfilmje, melyben a Magyar Táncművészeti Egyetem három fiú balett növendékének egy teljes tanévét követi nyomon. Marcell, Ábel és Demeter különböző évfolyamokra járnak, legfiatalabbjuk tanulmányai elején tart, tíz éves, míg a legidősebbjük éppen végez az egyetemen. Halász Glória célja a film elkészítésével az volt, hogy olyan példaképeket adjon a nézőknek, akik mindennapos lelki és fizikai csatát vívnak céljaik eléréséért. Arcokat és történeket kívánt adni a balettművészetnek. 

harom_tanc.jpg

 

A balett növendékek kilenc éven át küzdenek a diplomáért, a testi és lelki megpróbáltatás mindennapjaik részévé válik. Rengeteg lemondást és áldozatot ...

Tovább Szólj hozzá

Film Tánc Balett Halász Glória balettvizsga balettművészet Magyar Táncművészeti Egyetem Három tánc

2018. jún 23.

Bemutatkozott a magyar balettművészet új nemzedéke

írta: RAnna
Bemutatkozott a magyar balettművészet új nemzedéke

Nem kell aggódnunk a magyar balett-utánpótlással kapcsolatosan az elkövetkezendő évtizedek tekintetében. Ezt bizonyította a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett szakos végzős hallgatóinak vizsgaelőadása a Müpában 2018. június 22-én. Az Egyetem falai között kilenc kemény évet eltöltő fiatalok bemutatták tehetségüket, tánctudásukat, és színpadi rátermettségüket is. Légies mozdulataikkal elhitették a közönséggel, hogy könnyed műfaj az övék, miközben tudjuk, mennyi lemondás, gyakorlás, kudarc és újrakezdés áll egy-egy szépen kivitelezett mozdulatsor mögött.   

balett.jpg

Tizenhárman végeztek az idei évfolyamon, köztük tíz lány és három fiú. Igazi nemzetközi évfolyamról beszélhetünk, hiszen japán, görög és olasz ...

Tovább Szólj hozzá

Tánc Müpa Balett balettvizsga balettművészet Magyar Táncművészeti Egyetem

2018. ápr 30.

Életünk a halál árnyékában. Lélegzetelállító, katartikus élmény a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana adaptációja

írta: RAnna
Életünk a halál árnyékában. Lélegzetelállító, katartikus élmény a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana adaptációja

1983 óta április huszonkilencedike a balettóriás Jean-Georges Noverre születésnapja a Tánc Világnapja. Az idei ünnepen a Müpa különleges produkcióval várta a táncrajongókat. A harminc éve alapított Szegedi Kortárs Balett teltház előtt mutatta be Carl Orff Carmina Burana kantátájára a Juronics Tamás művészeti vezető által készített koreográfiáját.

carmina_burana.jpg

Juronics Tamás 1987-ben szerződött a Szegedi Kortárs Baletthez, az együttes művészeti vezetője, táncosa, koreográfusa, rendezője. Orff reneszánsz és barokk stílusjegyeket hordozó, szcenikus kantátáját szokatlan környezetbe helyezi, egy primitív törzs mindennapjaiba láthatunk bele az előadás során. Az egyszerű díszletek, a szalma-szerű anyaggal leszórt színpad, az erdei ...

Tovább Szólj hozzá

Tánc Szegedi Kortárs Balett Juronics Tamás Müpa Carmina Burana Carl Orff Balett Tánc Világnapja 2018

2018. már 24.

Egy régi balett új köntösben - A bahcsiszeráji szökőkút

írta: RAnna
Egy régi balett új köntösben - A bahcsiszeráji szökőkút

Bevallom őszintén, egészen tegnap estig gondban lettem volna, ha valaki azt kérte volna tőlem, hogy egy vaktérképen de akár még csak egy rendes térképen is jelöljem meg, hol is található Bahcsiszeráj. Annyira egzotikusan hangzik ez a név, hogy azt  gondolhatnánk, csak egy képzeletbeli helyről van szó. De nem így van, a város valóban létezik, mégpedig a Krím félszigeten. A Krími Tatár Kánság fővárosa volt ez a hely mintegy háromszáz éven át. Itt játszódik a Puskin költeményéből készült balett, melyet mintegy tizenhárom év kihagyás után, felújított változatban tűzött műsorára az Erkel Színház.

bahcsiszeraj.jpg

Borisz Aszafjev szerzett csodás zenét a Puskin által 1821-ben írt költeményhez, és Rosztyiszlav Zaharov készített hozzá ...

Tovább Szólj hozzá

Tánc Erkel Színház Puskin Magyar Nemzeti Balett Bajári Levente Leblanc Gergely Földi Lea Balett A bahcsiszeráji szökőkút balettművészet Asai Yuka

süti beállítások módosítása