Három tánc címmel került a mozikba Halász Glória egész estés dokumentumfilmje, melyben a Magyar Táncművészeti Egyetem három fiú balett növendékének egy teljes tanévét követi nyomon. Marcell, Ábel és Demeter különböző évfolyamokra járnak, legfiatalabbjuk tanulmányai elején tart, tíz éves, míg a legidősebbjük éppen végez az egyetemen. Halász Glória célja a film elkészítésével az volt, hogy olyan példaképeket adjon a nézőknek, akik mindennapos lelki és fizikai csatát vívnak céljaik eléréséért. Arcokat és történeket kívánt adni a balettművészetnek. 

A balett növendékek kilenc éven át küzdenek a diplomáért, a testi és lelki megpróbáltatás mindennapjaik részévé válik. Rengeteg lemondást és áldozatot követel tőlük ez az életforma, melyet sokan a családjuktól távol kénytelenek megélni. A rúd melletti gyakorlás, a középgyakorlatok, a nyújtó-erősítő foglalkozások nem csak fizikailag de lelkileg is kemény próbák elé állítják őket. Majd a fél évente elkövetkező vizsgán néhány óra leforgása alatt kell számot adniuk tudásukról a szigorú vizsgabizottság előtt. Lehet, hogy lelkiismeretesen végigdolgozták a félévet, de ha abban az 1-2 órában éppen nincsenek a legjobb formájukban, máris elbukták a kitűnő osztályzatot.

Halász Glória nem fél a kulisszák és a ragyogás mögé nézni, és a balett táncosok mindennapjait a maguk nyers valóságában mutatja meg.  Sok megrázó pillanatot okoz a nézőnek mindannak a szenvedésnek és lelki megaláztatásnak a bemutatása, amelyen a növendékeknek át kell esniük. Gyötrik magukat a puszta padlón az erősítő órák során, úgy tűnik polifóm nem áll rendelkezésére az Egyetemnek vagy csak éppen senki nem gondol rá, hogy hasznos lehetne és megkönnyíthetné a gyakorlatok végzését. Sokan a pólójukat igyekeznek legalább a karjaik alá begyűrni, hogy amikor azon kell a legsajátosabb helyzetekben a saját súlyukat megtartaniuk, ne csak a puszta, kemény padlón támaszkodjanak.

A balettmesterek speciális figurái a filmnek, némelyikük megdöbbentő lelki alázásnak és változatos kioktatásoknak veti alá a gyakorlatokkal küszködő fiúkat. Persze fontos, hogy a balett táncos megértse, hogy használnia kell az eszét is tánc közben, és arra kell néznie, amerre menni akar, de talán ezt sértéseknek is beillő megjegyzések nélkül is megtenné. A film bemutatja a mesterek sajátos helyzetét is. Ők felelnek az osztály teljesítményéért a szigorú vizsgabizottság előtt, és ezért olyan hatalmas nyomás alatt állnak, hogy a növendékek felé túlzott szigort igyekeznek alkalmazni. Nagyon emberi az a jelenet, amikor az egyikük elsírja magát a vizsgabizottság körében, miközben pártolni is igyekszik az egyik tanítványa teljesítményét. Ebben a körben Szakály György, az Egyetem rektora a legszimpatikusabb figura, aki több alkalommal is támogató, bíztató szavakkal lép fel.

A néző is megkönnyezhet jópár jelenetet, amelyben a rengeteg munkát, energiát befektető fiúkat csalódás éri, nem úgy sikerül egy vizsgán vagy egy házi versenyen való részvétel, ahogy szerették volna. De másnap felállnak és folytatják tovább. Az elbizonytalanodás csak időleges, ők kitartóan mennek tovább. Szívem szerint mindegyiküknek felírnám egy kis cetlire azt a mondatot, melyet nemrégen hallottam és nagyon igaznak érzek: Az, ha elsőre nem sikerül valami, csak annyit jelent, hogy többet kell dolgozni érte. Talán vigasztalásnak jól jöhetne a nehéz percekben.

Meglepő a diplomázó osztály tagjainak a külföldi színházakban, a próbatáncokkal való kísérletezése, az álláshoz jutás érdekében. Bécs, Brno, Drezda is szerepel az úti célok között. Az nem derül ki a filmből, hogy minderre azért van-e szükség, mert itthon nem kapnak munkalehetőséget vagy csupán arról van-e szó, hogy kint jobban kereshetnek. Az utazások közben mindenesetre azon aggodalmaskodnak, hogy lesz-e munkájuk a diplomával a kezükben.     

Ha felmerülne bennünk a kérdés, hogy a film miért csak a fiúkról szól, Halász Glória egy interjúban megadta erre a választ. Szerinte példaértékű, hogy a fiúk, akik sokkal könnyebben választhatnák a boldogulás valamilyen egyszerűbb módját, mégis a nehezebb, küzdelmesebb utat választották. A szereplők közül ebből a szempontból kiemelkedő Demeter, aki 14 éves korában kezdett táncolni, mindenfajta sport- vagy tánc előképzettség nélkül. A testének ezért sokkal rövidebb idő állt rendelkezésre, hogy megtanulja a szükséges mozdulatokat, és fejlessze a leggyakrabban használt izomcsoportokat. A testét annyira igénybe vette ez a küzdelmes munka, hogy egy ideig komoly fájdalmakkal küszködött, és egy hosszabb szünetet is kellett tartania. De szenvedései nem voltak hiábavalóak, a film végén ő az, aki diplomájának birtokában a brnoi és a drezdai társulatnál is munkát kap. Halász Glória nem említi, hogy a fiú balett növendékek száma mindig kevesebb mint a lányoké, de filmjének képeiből egyértelműen látszik a fiú és a lány osztályok közötti komoly létszámkülönbség. A legfiatalabb Marcell osztályába mindösszesen öten járnak.

A Három tánc című film nem kedvcsináló a balettművészethez, de szépen és valósághűen mutatja be a Magyar Táncművészeti Egyetem falain belüli világot, és azt a komoly áldozatokat követelő utat, mely a balettművésszé váláshoz vezet. A film befejeztével komoly gondolkodnivalót vihetünk magunkkal: ha fájdalmak árán is, de azt csinálhatják, amit szeretnek, vajon miért nem tűnnek mégis boldognak ezek a fiúk? És ha sokáig gondolkodunk a kérdésen, eszünkbe juthat a tíz éves fiúk óráján a nevetgélést, vidámságot szisztematikusan nyesegető balettmesternő…

A film trailere ezen a linken látható: 

 ( A képek a Puskin mozi oldaláról és a Pixabay-ről származnak.)