Vajon értenénk-e ma reformkori honfitársunkat, ha arról számolna be nekünk, hogy felkeresett egy fényírót a fényírdában? Nem biztos, hogy rögtön tudnánk, hogy azt szeretné velünk tudatni, hogy fényképkészítés céljából egy fotóművésznél járt a műtermében. A Petőfi Irodalmi Múzeum kurátoraiban egy magángyűjteményből 2017-ben megvásárolt, Arany Jánost és családját ábrázoló fotó kapcsán fogant meg a gondolat, hogy bemutatják a születésének immár 201.-ik évfordulóját ünneplő költőóriás fényképezéshez való viszonyát. Ehhez kapcsolták hozzá egy méltatlanul keveset emlegetett polihisztor, Országh Antal életének és munkásságának kiállítási keretbe való rendezését is.  

A kiállítás megnyitója szép összművészeti eseménnyé kerekedett. Prőhle Gergely igazgató megnyitó szavait Tasnádi Bence színművész a korszak néhány érdekes levelének felolvasásával, Jandó Jenő Kossuth- és Liszt díjas zongoraművész pedig Liszt Ferenc  Magyar történelmi arcképek című zongoradarab-sorozata részleteinek eljátszásával színesítette. 

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója érdekes párhuzamot vont az Arany balladák és a XVIII.-XIX. század múltról való gondolkodása között. A korszakban rendkívül fontossá vált a múltról való gondolkodás, és ezt a gondolkodást aprólékosság jellemzi. Előtérbe kerül a saját nemzet története iránti érdeklődés, megkezdődik a múlt birtokbavétele. Fellendül a régészet, a numizmatika, és fontossá válik a saját múltunk. Arany balladáin keresztül is ez érződik, és szintén ez jelenik meg a kor fotóin. A vizuális emlékezet kitágult, és bár a cél a pillanat megragadása a felvételeken, de ugyanakkor egy folyamatos archeizálás történik ezáltal. Akárcsak Arany balladáit, a fotóművészetet is az jellemzi, hogy szűkszavú, tömör, de kiérlelt műfaj.

Országh Antal: fényképezés, színház, és egy kisiklott élet

Az, hogy a korban mennyire újdonságnak számított a fotográfia, bizonyítja az a megnyitón elhangzott Szemere Miklós által Arany Jánosnak írt levél, melyben így fogalmaz: "előttem a fotográfia terra incognita!" Kincses Károly fotomuzeológus mutatta be Országh Antal életét és a fotózáshoz fűződő kapcsolatát. Egy jól kifundált Jókai regényhez hasonlította a szomorú véget ért, de rendkívül tanulságos életutat. 1848-ban, az osztrák seregből dezertálva az olaszok oldalán folytatta a harcot, majd Konstantinápolyba emigrált. Itt tanult meg fényképezni amellett, hogy nyelveket tanított. 1853-tól Párizsban folytatta életét, ahol fényképezéssel és festészettel foglalkozott. Egy új technikát talált fel a fényképezésben, az úgynevezett papír porcelán fényképezést.

(Országh Antal által készített, kinagyított fotó az Arany János családról - a kiállítás ötletadója.) 

Bár a párizsi műhely nagyon jól ment, mivel amnesztiát kapott és nagyon erőteljes honvágya volt, hazatért Magyarországra. A Kerepesi úton nyitotta meg fotóműhelyét, a Porcellán Fényképészeti Műtermet, amely azonban egy év alatt tönkrement.  Sokan megtanulták tőle az újfajta fényképészeti eljárás technikáját, megélni azonban nem tudott belőle. Nekrológja, mely 1878. április 6-án jelent meg, ezzel kapcsolatosan így fogalmaz: "Sokat dolgozott, műveltséggel, ritka rajztehetséggel bírt, de nem volt benne üzleti szellem."

Színházi író és fordító vált belőle, életművének jelentős része a Nemzeti Színházhoz kapcsolódik. Sípőcz Mariann, a kiállítás egyik társkurátora elmondta, hogy kutatásai alapján az látszik, hogy Országh Antal színházhoz való vonzódása még az emigráció előtti időszakból származik. Az 1850-es éveket a francia színmű dömping jellemezte a Nemzeti Színházban. Szigligeti Ede, a színház titkára számára küldte meg rendszeresen Országh Antal a fordításokat, melyekért havi juttatást és a munka további elvégzéséhez sok kedvezményt is kapott. Később azonban már csak azokért a darabjaiért fizettek, melyek valóban színpadra is kerültek. Olyan időszakról is tudomásunk van, amikor 5 hónap alatt 8 drámája is színpadra tudott kerülni. Országh Antal saját darabokat is írt, három ilyet ismerünk: Bethlen Miklós három csalódása, Piros cipő, Cserepár. Személyes kapcsolatai, melyeket a színészekkel ápolt, levelezéseiből követhető vissza.

(Országh Antal saját darabjainak ránk maradt példányai is megtekinthetőek a kiállításon.)

Sajnos azonban a színházi fordítások, a drámaírás sem tudta megélhetését biztosítani, egyre lejjebb csúszott, míg élete utolsó szakaszában sokadrangú minisztériumi írnokként végezte. Létrejött egy őt segítő konzorcium is, de sajnos ők sem tudtak anyagi helyzetén segíteni. Kilátástalanságában és kétségbeesésében önkezével vetett véget életének 1878-ban, még hatvanéves sem volt.

Arany János fényképezéshez való viszonya

E. Csorba Csilla, a kiállítás kurátora hívta fel a látogatók figyelmét egy érdekes kettősségre. Arany János nem szerette ha fényképezik, igyekezett elkerülni azt, hogy fénykép készüljön róla. Akkoriban különös és rendkívül bizalmi helyzet volt a fényképész lencséje elé állni, Arany pedig beteges és csúnya embernek tartotta magát, nem kívánta az utókort ezen állapotának lenyomatával terhelni. Azonban, a fényképezésre mint a pillanat lehetséges megörökítésének új technikájára rendkívül nyitottan és kiváncsian tekintett, érdekelte őt a fényírás. Később, amikor a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára lett, több helyzetben is kapcsolatba került a fényképezéssel.

(Arany János egész alakos nagyított fényképe a kiállítás első termében látható korabeli, Budapestről készített fotók társaságában) 

Előfordult, hogy tudósok arcképeit kellett összegyűjtenie az Akadémia valamely kiadványába, illetve amikor megnyílt az Akadémián az Eszterházy-képtár, ennek kezelése is az ő feladata volt. A műtárgyak reprodukálása iránt is megnő az igény ebben az időszakban, ennek kapcsán is találkozott a fotóművészettel. 

Egy korabeli fotóműterem 

A kiállítás igazi különlegessége, hogy megtekinthetünk egy korabeli fotóműtermet annak minden kellékével és kapcsolódó helyiségével együtt. Gadányi György fotóriporter és gyűjtő, a kiállítás másik társkurátora adott rövid magyarázatot a kor fotózási technikájáról.

(Korabeli fotóműterem a szükséges kellékekkel. A székben akár Arany János is ülhetett.)

Láthatunk fényképezőgépet, különböző méretű objektívekkel, mellképszéket, a beérkező fény szétterítésére szolgáló úgynevezett oszlatót, és beleshetünk egy sötétkamrába is.

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása rendkívül érdekfeszítően mutatja be az irodalom és a vizuális művészetek viszonyát. A tárlat Ország(h), város, híres ember. Arany János és a fényképezés címmel 2018. május 27-ig tekinthető meg. A múzeum különböző vezetéssel egybekötött tematikus kapcsolódó programokat is szervez, érdemes figyelni a honlapot és a Facebook oldalukat is.

(A bejegyzésben használt felvételeket a szerző készítette.)