A karácsonyi készülődés zaklatottságában, az ajándékok és más szükséges ünnepi hozzávalók beszerzése közben nagyon jólesik egy rövid időre megállni, és feltölteni lelkünket és lemerült "akkumulátorainkat" a zene segítségével. Az ünnepre hangolódás, egymásra figyelés remek alkalma volt a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertje. Címe, a Fény születése is arra hívta fel figyelmünket, mi is az, amire ilyenkor igazából figyelnünk érdemes.

A koncert két vezéregyénisége, Somos Csaba és Hamar Zsolt karmesterek olyan zenedarabokat választottak a közönség számára, amelyek már az első akkordoktól kezdve az ünnep atmoszférájába repítették a hallgatóságot. Somos Csaba, aki a Nemzeti Énekkar vezetője, szenvedélyes karmester, aki minden mozdulatával azt tükrözi, hogy az énekkar teljes figyelmét magáénak tudhatja. Nagyon imponáló volt, hogy a koncert első két darabját kotta nélkül vezényelte. Igazi kuriózumnak számított Ottorino Respighi Lauda per la Nativita del Signore című, 1930-ban írt kantátája, melynek főbb szerepeit (Angyal, Pásztorok, Mária) is a kórus egy-egy kiváló hangú tagja énekelte.

A koncert második részében Beethoven IX. szimfóniáját hallhattuk. A zenekar teljesen megtöltötte a színpadot, a gyönyörű dallamokhoz hozzájárult ennek az igen nagylétszámú zenekarnak a lelkesítő látványa is, ami tovább fokozta az élményt. Hamar Zsolt zeneigazgató teljesen együtt élt a zenével a vezénylés közben. Főként a vonósoknak adott nagyon komoly feladatot a rendkívül dinamikus majd nyugodt dallamok hirtelen váltakozása. Sajnos egyértelmű csalódás volt az énekesek közül Rálik Szilvia (szoprán) közreműködése. Három énekestársát teljesen elnyomva, erőlködve túlkiabálva énekelt, és az erőlködés egész testén megmutatkozott. Teljesen érthetetlen volt ez a "túltolt" hangerő, ami teljesen élvezhetetlenné tette a szimfónia énekes részeit. Komlós Ildikó híresen szép alt hangjából szinte semmit sem lehetett hallani. A nézői élmény elrontása az egyik oldala ennek a dolognak, a másik, hogy nagyfokú udvariatlanság volt ez a többi énekessel szemben. Őszintén sajnáltam őket.

A kórus szerencsére ellensúlyozni tudta ezt a kellemetlen élményt, hangjuk a IX. szimfónia alatt is nagyon meggyőzően szólt. Szépen búcsúzott a kórus az előadás során az egyik nyugdíjba vonuló tagjától, virággal és kedves szavakkal emlékezve meg a pályájáról.

Összességében remek élmény volt a koncert, leszámítva a már említett operaénekesi bakit, e sorok írója abban bízik, hogy mindez azok fülét is bántotta, akik tehetnek azért, hogy legközelebb ebből a szempontból is tökéletes lehessen a nézői és az előadóművészi élmény is. 

(A fotó a MÜPA honlapjáról származik, és Raffay Zsófi felvétele.)