Idén is óriási érdeklődés kísérte a Színházak Éjszaka rendezvénysorozat eseményeit. Mindenki találhatott kedvére való programot, a kulisszák mögötti sétáktól a különböző beszélgetéseken, próbákon át a színházi szakma műhelytitkaiba beavató előadásokig. Jómagam az Újszínházban, a Radnótiban, a Katonában és az Erkelben jártam, az itt tapasztaltakat foglaltam össze ebben a bejegyzésben. Annyi bizonyos, hogy én már most nagyon várom a jövő évi programokat!

Első célpontom az Újszínház volt, ahol Kulcsár Lajos Zserbótangó című tragikomédiájából hirdettek felújító próbát. A szereposztás parádés, Esztergályos Cecília, Bordán Irén és Tordai Teri játszák a három főszerepet, Dörner György rendezi a darabot. A három színésznő olyan életvidámsággal robban be a színpadra, hogy az embernek rögtön fülig ért a szája őket nézve. Először arról kezdték faggatni a  közönséget, hogy mi a véleményük arról az unos-untalan ismétlődő zenéről, melyet most is hallhattak, amíg várakoztak. Nagy örömükre erre azt válaszoltuk, hogy rendkívül idegesítő, így megígérték, hogy továbbítani fogják a rendezőnek ezt az információt, egyébként ők is ugyanígy vannak ezzel. Így már érezhettük, hogy tevékenyen járulhattunk hozzá a darab további bemutatóihoz.

A nézői kérdések nehezen jöttek, így inkább maguktól mesélték el, hogy nagyon szeretnek együtt játszani, és bár különböző egyéniségek, mégis nagyon jól kijönnek színpadon és azon kívül is. Tordai Teri élt azzal a hasonlattal, hogy ez olyan, mint amikor jó teniszpartnert kap az ember. Bordán Irén azt emelte ki, hogy a színház csak akkor működik, ha szeretet, segítés és támogatás van az azt létrehozók között. Harmóniának kell lennie a színészek között, mert ha nincs, az rögtön érződik a színpadon. Elmesélték azt is, hogy a színház tartott a hármasuktól, mert mindannyian erős egyéniségek, és a színház igazgatója a rendező. Volt egy kis tenyérdörzsöléssel kísért várakozás azzal kapcsolatosan, hogy mikor fog a három grácia – ahogyan ők nevezték magukat – és az igazgató összeugrani. De ez nem történt meg, remek a közös munka. A játék előtt még szó esett a fiatal színészgenerációról is, abból a szempontból, hogy mit lehetne nekik tanácsolni. Viccelődve mesélték el, hogy nagy különbség van a között, amit még ők tanultak a Főiskolán, illetve ami a mai tananyag. Azt a fajta tiszteletet hiányolják, ami a régebbi generációban még megvolt az akkori nagy öregek iránt. Ugyanakkor elismeréssel mondták el, hogy a mai fiatal színészek „jól adják a labdát”, oda kell rájuk figyelni, mert tehetségesek, ambíciózusak, jó velük játszani. Bordán Irén a színész érzékenységéről, túlérzékenységéről beszélt, és azt is felemlegette, hogy tudományos adatokkal támasztották alá azt, hogy a színészet legalább olyan kemény fizikai munka, mint a bányászat. A fiataloknak azt tanácsolta, hogy ne vegyenek mindent a lelkükre. Tordai Teri pedig azt emelte ki, mennyire fontos, hogy szépen beszéljenek a színészek, érthető legyen minden kis szó, a közlendő jusson el a füleken át a nézőkhöz.

A beszélgetés után ízelítőt kaptunk a darabból, amelyet bizonyosan meg fogok nézni, mert igazi kedvcsináló volt a játékuk. Szívet melengető volt látni, hogy milyen energiával, koncentrációval dolgoznak a színpadon, és a beszélgetésben elmondottak szerint milyen intenzíven figyelnek egymásra.

A Radnóti Színházban igazi ínyencség várt ezután, Így irtok ti címmel hirdette meg a színház azt a programot, melynek összeállításához 1-1 mondatot várt a nézőktől, építkezés, felújítás témában. A beérkezett mondatokat a számítógép összekeverte, ebből Schneider Zoltán (Sneci) állított össze egy szövegkönyvet és jelölt ki hozzá szereplőket. A nézők is kaptak feladatot, Sneci jelzésére időnként a „De mikor lesz már kész?” mondatot kellett bekiabálnunk.

A rendezés a szemünk láttára történt, ott alakult előttünk a darab, ki hová álljon, kinek beszéljen, hogyan mondja azt, amit mond, merre induljon el, ha mozdulni kell. Láthattuk a színész tanácstalanságát, amikor nem biztos abban, hogy most ő következik-e, vagy amikor tudni szeretné, hogy igazából mi is az értelme a mondatainak. Ehhez sikerült a közönségben jó partnerre találni, hiszen a szerzők jelen voltak, és időnként instrukciókat adtak a saját maguk által írt mondatokhoz. Sneci megvillantotta rendezői tehetségét is, úgy instruálta kollégáit, mintha mindig ezt tenné. A véletlenszerűen kialakult darab alaptörténete, hogy egy fiatal házaspár felújításba kezd, a férj humán területen dolgozik, és egy szöget sem nagyon tud beverni a falba. A feleség vette rá a felújításra, jelenleg már mindenük dobozokban van és különböző„mesteremberek” érkeznek hozzájuk. A színház most valóban átesik egy ehhez hasonló folyamaton, mivel építkezés kezdődik a Radnóti háta mögött húzódó telken, ezért több helyszínre költözik a színház. Fontos kérdések merülnek fel a játék közben, amik folyamatos nevetésben tarották a nézőket. Például: hogyan kell játszani a zárójelet? A színészek időnként vicces megjegyzéseket tettek Sneci rendezői képességeire vagy éppen a rájuk osztott szereppel kapcsolatosan reklamáltak. Martin Márta teljesen véletlenszerűnek tűnően egy váratlan pillanatban beleesett az egyik papírdobozba, amikor szeretett volna ráülni. Az improvizált rendezésre szánt egy óra nagyon gyorsan elrepült, pedig szívesen maradtam volna még és nevettem volna tovább a helyzetek szülte poénokon.

A Katonában teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket a Kritikakritika című program. Hirtelen egy csoportterápia közepén találtuk magunkat, ahol a kritikáktól különböző mértékben megviselt színészek próbálják feldolgozni az őket ért csapásokat. Különböző jelenetekbe, helyzetkomikumokba foglalva olvastak fel a Katonában játszott darabokról szóló kritikákat. Aki csúnya szavakat használt, annak az volt a büntetése, hogy blogokon megjelent kritikákból kellett felolvasnia.

Az egyik legviccesebb jelenetben Tasnádi Bence felolvasott egy olyan kritikát, melyben azt kérték rajta számon, hogy az egyik darabban közel sem nyújtott olyan alakítást mint az Olaszliszkaiban. Ezért kipróbálta, hogy milyen is lenne, ha az olaszliszkai stílusában mondaná el A munkavégzés során nem biztonságos című darabban játszott szerepének egy részletét. Vájtfülű „Katonásnak” de legalábbis a darabokat jól ismerőnek kellett lenni ahhoz, hogy a poénok üljenek, de a közönség láthatóan jól vizsgázott ebből a szempontból. Egy Nóra kritikát is eljátszottak cipővásárlási jelenetbe foglalva, illetve Máthé Gábor felolvasta „kedvenc” kritikusának az alakjára és fittségi állapotára vonatkozó állandó megjegyzéseit. Ő már az „elkülönítőből” érkezett a színpadra, csíkos fürdőköpenyt viselve a pizsamáján.

Az estét az Erkel Színházban folytattam, ahol az első megdöbbenést az érdeklődők rendkívül gyér száma okozta. Alig ötven ember várt bebocsátásra, ami feltűnően nagy különbség volt a többi helyszíneken látható, kígyózó sorok után. Ehhez képest komoly létszámú biztonsági személyzetet vonultatott fel a színház, akik rendkívül szigorúak voltak a program kezdést megelőző 22 órás beengedés betartásához, még azt a hölgyet sem engedték be az épületbe, aki csak a mosdóba szeretett volna beszaladni. A biztonsági őrök azonban úgy tűnt, hogy csak az előtérbe vezető kapuk mögötti előtértől vigyázzák a rendet, az például nem zavart senkit, hogy egy kisfiú csúszdának használja az előtér korlátait, ami bizonyára nem veszélytelen, de semmiképp sem rendeltetésszerű mutatvány.

A pénztárban dolgozó hölgyet őszintén sajnáltam, mert tíz óra elmúltával a kissé türelmetlenné váló tömeg rajta kérte számon a csúszást, sőt néhányan, akik kifejezetten csak az Erkelbe jöttek és itt vettek karszalagot, még ezt is vissza szerették volna váltani. A várakozási idő csak nőtt, az érdeklődők pedig nem kaptak magyarázatot ennek okára. Negyed 11 magasságában nyíltak ki végül a kapuk, de a bejutás továbbra is nehézkes volt, a karszalagokat beolvasó rendszer nem működött, és ez nehezítette a bejutást.

Én az Operakaraoke elnevezésű programot választottam, mert kíváncsi voltam, lesz-e olyan felkészültségű opera-rajongó a résztvevők között, aki bevállalja a közönség előtti ária-éneklést. A helyszín a Bernáth büfé volt, rajtam kívül egy jó ideig senki nem jelent meg itt, néhányan időnként átsétáltak a termen, de nem maradtak ott, hogy részt vegyenek és kipróbálják magukat. Mivel a program a meghirdetett időpont után egy erős fél órával sem kezdődött el, és láthatóan nem voltak érdeklődők iránta, én is tovább álltam. Lehangolóan szegényes volt a programkínálat. A földszinten kipróbálhattam volna magam egy zongorista kíséretével, aki meghatározta volna a hangszínemet, de ezt leginkább a többi résztvevő kímélete érdekében nem tettem. Az előtérben sétálva a Parázsfuvolácska című darab néhány szereplője sétált szembe teljes harci díszben, de láthatólag céltalanul kóborolva az előtérben. Színezhettem volna koloratúrszoprán alakokat vagy a földszinten kihelyezett kis, lábon álló táblákon szereplő kérdésekre válaszolva tölthettem volna ki egy operatotót. Tehát körülbelül úgy állt a dolog az Erkelben, hogy ha a néző betér és elszórakoztatja magát valamivel, akkor úgy érezheti, hogy részt vett valamilyen programon, de a színház nem sokat tett azért, hogy ismereteket terjesszen, népszerűsítsen, szórakoztasson.

A balett műfaja például semmilyen formában nem jelent meg a kínálatban, az érdeklődő szívesen hallgatott volna beszélgetéseket, előadásokat is. Olyan hangulata volt a programnak, mintha az Erkel csak muszájból vett volna részt a Színházak Éjszakáján. Mivel eltöltöttem a házban egy órát úgy, hogy nem történt semmi, úgy döntöttem, hogy befejezem az estét és hazafelé veszem az irányt. Útközben azon gondolkodtam, mit szólt volna ehhez Ókovács Szilveszter, ha itt lett volna a helyszínen és látja azt, amit én tapasztaltam. Szerintem ő is szomorúan bandukolt volna hazafelé, hogy az Opera csupán ennyit tud nyújtani egy országos rendezvényen. 

(A bejegyzésben használt képek forrásai:

https://www.facebook.com/pg/szinhazakejszakaja/photos/?ref=page_internal

Újszínház: https://ujszinhaz.hu/kepek/zserbotango/

Radnóti Színház:

https://www.facebook.com/radnotiszinhaz/photos/ms.c.eJxFktmNRTEIQzsasYP7b2wUuPB~_j4xjWxG1cA5IJSEQf9IgGUKmRPqBKHLN0PQDNoA~;UIoHhNejkp6pc30AnA~;Y78SiFSYL6j0rpXqm3qByAao9QJtU2yN8PRDcCtmTBHewsAU05fj3CvUrWI9Azh6bFCLPgy9Ymr0T5JVzeSBzgxX1YuJ~_oBrYBeOZ0PiC~_QRbBWja1pmGdlLHKsxaYXard7CyCybZ0aVuZBkFnUfXz9r6KdHl7jtEdH3FLRZdjuG3B3ox3WA5JwL9Bz2Qe~;A~-.bps.a.2346515752043147/2346516978709691/?type=3&theater

Katona József Színház:

https://www.facebook.com/katona.budapest/photos/a.10150306485965384/10160803010620384/?type=3&theater)