Vonnegut a fekete humor nagymestere, a kortárs amerikai irodalom legnagyobb hatású alkotója. Erőteljes társadalomkritika és szarkasztikus humor jellemzi műveit, melyeket most a Helikon Kiadó gondozásában ismerhetünk meg. Arany János szerint az írónak modernné kell válnia ahhoz, hogy klasszikus lehessen. Vonnegut életműve igazolja az elgondolást, hiszen életműve alapján az amerikai irodalom nagy klasszikusai közé sorolják. Börleszk című regénye 1976-ban jelent meg, Nincs többé magány alcímmel. 

Vonnegut nem tartja nagyra a szerelmet, és természetes számára, hogy nem beszél róla, amikor az élet nagy kérdéseiről értekezik. Úgy tűnik, a szeretet azonban sokkal jobban értékeli, erről így vall: "A szeretetet nem keresi az ember, hanem találja. Véleményem szerint ostobaság kutatni utána, meg aztán igen gyakran ártalmas is. Szívből kívánom, bárcsak mindazok, akik a közhit szerint szeretni tartoznak egymást, így szólnának egymáshoz két pofon között: Egy kicsit kevesebb szeretetet, ha lehetséges, és egy kicsit több elemi tisztességet." Hm, furcsa felütés. De rossz úton járunk, ha azt gondoljuk Vonnegut csupán ezekről az érzésekről illetve ezek ambivalenciájáról ír. Nehéz meghatározni a műfajt, amiben alkot, maga által kreált fantáziavilága jelenik meg a könyvben, nem lehetünk benne biztosak, hogy sci-fi szerűséget olvasunk vagy világa egyszerűen csak szürreális, világvége utáni hangulatra emlékeztető helyszínekkel.

Ha gondban vagyunk ezzel, nagy segítségünkre lehet Szántó Tibor kötet végére fűzött magyarázata, melyet magam örömmel vettem az értelmezéshez. Vonnegut jó ismerője, aki könnyen eligazodik az író sajátos világában, és szívesen vezet minket a megfelelő interpretáció felé, miközben elismeri, hogy sajnos gyakran félreértelmezik mindazt, amit Vonnegut könyveiben leír. Ezt tartja a negatív kritikák indokának. Véleménye szerint az iró " a legnagyobb kérdések kérdezője, aki életről, halálról, tisztességről, szerelemről, családról, vallásról, háborúról, nemzetről, tudományról, felelősségről faggatózik".

Kritikusai még azt is megkockáztatták, hogy a Börleszknek nincs tárgya. Pedig  komoly kérdésekkel foglalkozik, ha figyelmesen olvassuk a könyvet. Tulajdonképpen két nagy részre bontható a regény, az egyikben egy saját életéből táplálkozó testvérszerelem történetét fogalmazza meg, míg a másikban az apokaliptikus helyzetben lévő Washington állam népe előtt álló nagycsaládokba tömörülés lehetőségével foglalkozik.

A világvége és Vonnegut nagycsaládjai

Ez Vonnegut ideája vagy ahogy ő nevezte, napsugaras kis álma, melyre igényt formált. Valamilyen ősközösségi forma újrafelfedezését tartotta jó lehetőségnek ahhoz, hogy az emberek boldogabban éljenek a földön. Szürreális és szarkasztikus világában ez kitalált családnevek felvételével valósulna meg, melyek valamilyen állatot vagy növényt jelölnének és mindenki kapna hozzá egy sorszámot is. Az azonos névvel rendelkezők immár egy családba tartoznak, és innentől egymás testvérei-gyermekei-unokái-szülei-unokatestvérei. És nincs többé magány!

Testvérszerelem

A testvérszerelmi szál kibontása szarkasztikus humorral fűszerezett, fájdalmasan valós élményeken alapul Vonnegut életében. Szántó Tibor szerint a science-fictiont arra használja, hogy a fájdalmat elpárologtassa, és azt a mindenségbe és komikumba szórja. Tizenhat évig gyászolta elvesztett testvérét, a kettejük közötti kapcsolat döntő fontosságú a regény megértésében.  

Vonnegut szarkasztikus humora Borbás Mária remek fordításában jut el az olvasókhoz. A szöveg könnyed és gördülékeny, a könyv szinte "olvastatja magát".