Az óév búcsúztatására rengeteg lehetőség áll előttünk, az én választásom a méltán világhírű szerb trombitaművész, Boban Marković zenekarára esett, akikkel kapcsolatban biztos lehettem abban, hogy felforrósítják a hideg téli hétköznapokat, és lehetőséget fognak adni a Müpa színpadán arra, hogy két és fél óra időtartamra elfelejthessük a minket körülvevő világ gondjait-bajait. Nem csalódtam!

Egy gombostűt sem lehetett leejteni a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben december 30-án este, ami azt jelenti, hogy közel 1700 ember volt kíváncsi a délszláv ritmusokra. Bizony, még az orgonaülések is megteltek, tehát sokan azt sem bánták, hogy csak hátulról láthatják a világszerte koncertező fúvószenekart. A két ütőhangszeres zenészen kívül 15 fúvós előadóval érkezett a zenekar. Már első látásra feltűnt két rendkívül fiatal trombitás is, egyikükről kiderült, hogy Boban Marković unokáját tisztelhetjük benne, a koncerten így bemutatkozott a legfiatalabb generáció is, akik méltóan viszik tovább a családi zenei hagyományokat. 

Egy remekül felépített műsort hallgathattunk a Müpában, a zenekar a szó legjobb értelmében játszott a közönséggel, az előadott számok felkorbácsolták ugyan a hallgatóság lendületét, de egészen a koncert végéig nem hagyták szabadjára engedni a szerb virtust hűen visszatükröző reakciókat, lassú, lírai számok is tarkították a programot. Ezeknél a lírai daloknál Boban hangjából kiérződött a balkán néplélek minden fájdalma, és rendkívül átélhetővé tette a számaik hangulatát. A műsor elején egészen finoman hangoltak rá minket a dinamikus dalok sodrására, így néhány szám erejéig a dallamok még csak finom vállmozgásokra és a combokon való ritmus ütögetésre hangolták a közönséget. Ennek azért is örültem, mert ezeknél a számoknál érzékelhettük, hogy milyen fontos szerepet töltenek be ebben a zenében a dobok, amelyek megalapozzák a fúvósok munkáját is. Innen jutottunk a koncert végére az állva táncoláshoz és az állva elhangzó vastapsokhoz. 

Természetesen hallhattunk dalokat a legutolsó, Mrak (Sötétség) című lemezükről, amely megihlette a Székesfehérvári Balett Színházat is, egy egész estés előadást mutattak be idén áprilisban a Müpában, ennek az albumnak a zenéjére. Szerepeltek a klasszikus slágerek, mint például az Ederlezi egy különlegesen szép bevezetővel, a Macskajaj című filmből ismert remek slágerek, nem maradhatott el a Ringe Ringe Raja sem, amit a közönség lelkes ovációval és együtt éneklésekkel fogadott. Talán a háborús helyzetnek köszönhetően a Kalashnikov című sláger most nem váltott ki akkora lelkesedést a hallgatóságból, mennyivel máshogy szól ez a dal békeidőben!

Ami a közönséggel való kommunikációt illeti, Bobant nem különösebben zavarták a nyelvi akadályok, bevezetőköszöntőjének angolra fordításához még kért segítséget zenekara egyik tagjától, ám a későbbiekben már szerbül mondta el az átkötő szövegeket. Ezért nem lehetett haragudni rá, belenyugodtunk, hogy most a zene lesz a közvetítő nyelv, kulcsszavait így is értettük, mint például a Rakija című sláger előtt elmondott szövegben elhangzó pálinka és egészségedre szavakat gond nélkül felismertük.

A jó hangulathoz az is hozzájárult, hogy a koncert során érzékelhető volt, hogy a banda tagjait nem csupán szakmai kapcsolat, de - a családi köteléken kívül - baráti kapcsolat is összefűzi, a számok közötti viccelődések, ugratások és cinkos egymásra kacsintások fűszerezték az estet.

Érdemes volt átadnunk magunkat a zene sodró lendületének, és hagyni, hogy kimosson belőlünk minden olyan gondot és bajt, amelyen 2022-ben a világ vagy a személyes életünk keresztülment. Ha azt kérdeznétek, hogy hiányzott-e valami, egyetlen dolgot tudnék említeni, egy óriási tánctér, ahová időközben kipenderülhetett volna táncolni a közönség, mert Bobanék zenéjét hallgatva bizony nehéz ülve maradni! 

Rácz Anna

(Fotók: HYPE stáb és MÜPA)