Hat hónapnyi aprólékos, rendkívül körültekintő munkát követelt Dicső Ágnestől Csontváry Kosztka Tivadar Az öreg halász című festményének restaurálása. A folyamat részleteiről, a kép megújulásáról tartott előadást a Műtárgyak Éjszakája rendezvénysorozat második napján a Nagyházi Galéria és Aukciósházban. 

2015-ben egy Csontváry-kiállításon szembesült Dicső Ágnes restaurátor azzal, hogy a miskolci Herman Ottó Múzeum tulajdonában lévő, 1902-ben készült, 45 X 60 cm-es kép aggasztó állapotban van. A kép az intézmény utazó nagykövete, rengeteget mozgatják, járja a világot és az országot is. 115 év nyomai látszódtak már ekkor rajta. A veszélyeztetettnek ítélt állapotra sürgető megoldásként jelentkezett a restaurálás gondolata. 

Annak ellenére, hogy egy rendkívül ismert és közkedvelt képről van szó, Csontváry mégsem válogatta be azoknak a kiállításainak az anyagába, melyeket ő állított össze. A restaurálás kezdetén nehézséget okozott, hogy nem állt rendelkezésre olyan dokumentáció, amelyből adatok lettek voltak kinyerhetőek a képpel kapcsolatosan. Olyan esettel állt szemben a restaurátor, ahol kizárólag magára a műtárgyra tudott hagyatkozni. Csak a képből tudta megállapítani  a szükséges jellemzőket. 

Markáns repedésháló húzódott végig a festmény felületén. Ezek olyan hajszálrepedések voltak, amelyek a vászon mozgásából, a környezetváltozásokhoz való alkalmazkodásából alakult ki. Gyűrődésekből származó repedések is láthatóak voltak, ezek vízszintesen-függőlegesen hálózták be a festményt, és lassanként elérték a festékréteget is. 

Dicső Ágnes beszámolt arról is, hogy érintésre törékenynek tűnt a kép, mozgott a keretben a vászon. Vastag festékrétegek is voltak a képen, ez nagy megterhelést jelentett a képnek. Ugyanakkor könnyűek is voltak rajta, és emiatt feszültség keletkezett a képben.

A restaurátor hangsúlyozta, hogy szükséges egy szilárd alap létrehozása a képek hosszútávú megőrzéséhez. De itt a festmény vakkeretének lécei megvetemedtek, összezsugorodtak. Már nem volt képes károsodás nélkül a vásznat tartani. Nem csak a kép, de a vakkeret is komoly felújításra szorult. 

Dokumentálni kellett azokat az idegen anyagokat, amelyek nem tartoztak eredetileg a festményhez. Ennek megállapításához UV-felvételt készítettek a képről. Restaurálási szándékkal felvitt, eltérő módon öregedett anyagokat találtak rajta, amelyek már nem illettek a képhez. A restaurálási folyamatnak két célja volt: a képhordozó stabilitásának visszaállítása valamint a festményről az idegen anyagok eltávolítása. 

A kép 4 hónapnyi időtartamra kifeszítésre került, így a vászon mindkét oldalát meg lehetett figyelni, és lehetett rajta dolgozni. Ez alatt az idő alatt visszanyerte a rugalmasságát, a repedések visszazáródtak. A vászon pedig kisimult.

Fontos tudnia egy restaurátornak, hogy milyen volt az adott festmény, amikor elkészült. Ebben az esetben erről csak feltételezések vannak. Csontváry festési technikája nem igazán ismert, ő maga sem írt erről. Ami biztos, hogy festményei nem mutatják, hogy kísérletezett volna az anyaggal, a kémiával. Jó minőségű vászonra dolgozott, és jól megalapozta a festékrétegeket. Festményei technikailag remekül kivitelezettek. Nem végzett jelentős változtatásokat a képein festés közben. Nem valószínű, hogy ő maga keverte volna a festékeket, a művészellátók komoly választékkal álltak a művészek rendelkezésére ebben az időben. Dicső Ágnes részéről komoly vizsgálódást igényelt, hogy milyen festékkel dolgozott Csontváry, és ehhez vizsgálnia kellett a feltételezett művészellátó korabeli dokumentumait, ideértve a hirdetéseit is. Mindez nyelvismeretet is igényelt a részéről, német dokumentumokkal kellett  dolgoznia. 

Pigmentből és kötőanyagból áll minden festék, amellyel a festőművészek dolgoznak. 1870 után jellemzővé vált, hogy világosabb, élénkebb színek jelentek meg a festékek terén, színforradalom zajlott a festékpalettákon. A Képzőművészeti Egyetem munkatársa, Galambos Éva segített azonosítani a pigmentet és a kötőanyagot is. Gombostűfej-nagyságú festékdarabokat emelt ki a képből, gyantába ágyazta, és ezeket mikroszkóppal vizsgálta meg. 

Kézi műszerrel (XRF) is vizsgálták a felületet, amely mennyiségi analízisre képes. Az így nyert adatok pedig azonosítják a festéktípusokat. 

Ezután következett a tisztítási folyamat. A festett felületről el kellett távolítani mindazt, ami az eredeti tervek szerint nem tartozhatott oda. Nehezítette ezt a fázist, hogy csak fekete-fehér fényképfelvétel állt rendelkezésre a festményről. Oldószerrel távolították el róla azt, ami nem tartozott eredetileg hozzá, és ez a hátoldalnak is jót tett, hiszen megadta a vászon rostjai számára a visszarendeződés lehetőségét. Az előző restauráláskor rávitt rétegeket kellett eltávolítani. A végén még szikét is be kellett vetni a kibontogatásukhoz. Dicső Ágnes elmondta, hogy egy restaurálási folyamat vége felé, egyre jobban érezhető, hogy mi, az ami valójában a képhez tartozik és mi nem.

Megmutatta a kép nulladik állapotát, miután megtisztította és az eltömődéseket ahonnan lehetett, eltávolította. Már így is jelentős volt az esztétikai változás. El kellett döntenie, hogy felvigyen-e lakkréteget a képre. Csontváry valószínűleg nem lakkozta a képeit, festményei felületei nagyon üdék, ragyogóak. Az alkotók már a kép alapozásánál eldöntik,  hogy fogják-e majd lakkozni a felületet vagy sem.  A restaurátor végül úgy döntött, hogy egy nagyon finom lakkréteget felvisz a képre, mivel ez kitölti az apró repedéseket, a színeket pedig feltölti. Kiemelte, hogy a restaurálásnak nem célja az idő nyomainak eltörlése. 

A kép díszkeretét Miskolcon restaurálták. A festmény továbbra is sérülékeny, de elérte azt az állapotát, amelyben a mai körülmények között a legjobban megőrizhető. 

Rámutatott arra is, hogy a restaurálás nagyon nagy stressz a műtárgynak, ezért emberöltőként egyszer lehet ezt a folyamatot végigvinni a festményeken. A restaurált kép még sokáig párologtatja magából a folyamat során bevitt anyagokat, ezért nem ajánlott például az olajfestményeket üveg alá helyezni.

Bár az előadás során nem hangzott el, de ismeretes ennek a Csontváry képnek egy különlegessége. Ha függőlegesen a kép közepére egy tükröt helyeznek, akkor két teljesen ellentétes kép jelenik meg a tükör két oldalán. Az egyiken a halász mögött nyugodt tenger ringatózik, csendes tűzhányóval, miközben ő egy csónakban ül.  A másik oldalon viszont a halászt az ördög képében, viharos tengerrel, kitört tűzhányóval és egy koporsóban ülve láthatjuk. Ezt a furcsa kettősséget ugyan nem próbáltuk ki az előadás során, de rengeteg hasznos információval gazdagodott a hallgatóság a restaurálás folyamatait illetően. A sok, előadás végén feltett kérdés is igazolta, hogy ez egy olyan folyamat, amelyről a képzőművészetet kedvelők még igen keveset tudnak. Ebből a szempontból is hiánypótlónak volt tekinthető az előadás.

(Az öreg halász című festmény képe innen származik: 

http://www.fokusz.info/index.php?cid=1629530106&aid=1980611382, a további képek forrása a Pixabay.)