Vincent Van Gogh halálának rejtélyes körülményeire derít fényt egy kézzel festett animációs film
Loving Vincent címmel került a mozikba Hugh Welchman és Dorota Kobieta animációs filmje. Több mint száz képzőművész készítette el a film 65.000 képkockáját, melyek mindegyike egy-egy festmény. Az olajjal, vászonra készült képek Van Gogh stílusában, az ő világát megidézve készültek, mintegy 6 éven keresztül. 2018-ban a Legjobb animációs film kategóriában Oscar díjra jelölték. Számos nemzetközi filmfesztiválon nyert el közönségdíjat.
A film további különlegessége, hogy először remek színészek közreműködésével leforgattak egy filmet olyan szereplőkkel, akik hasonlítanak egy-egy ismert Van Gogh kép figurájára. A kész filmet ezután kockánként, festményként készítették el a művészek.
A festő halála után egy évvel kezdődő történetben életének főként a legutolsó szakasza elevenedik meg. Egy postamester fia, Armand Roulin csap fel önkéntes nyomozónak a halál körülményeinek kiderítésében, megpróbálva rekonstruálni az utolsó nap történéseit. Egy levéllel érkezik Auvers-sur-Oise-ba, melyet Vincent van Gogh szeretett bátyjának, Theo Van Gogh-nak írt. Köztudott, hogy életük során aktív levelező kapcsolatban álltak egymással, Theo volt az, aki megértette a mindig különc Vincentet, és élvezte az öccse teljes bizalmát. Levelezésük könyv formában meg is jelent egy angol kiadó gondozásában. Ennek a levélgyűjteménynek utolsó darabjával érkezik Auversbe Roulin, és mivel ekkor már Theo van Gogh is halott, a Vincentet Auversben kezelő orvosnak, Doctor Paul Gachet-nak szeretné átadni azt. Abban bízik, hogy kaphat tőle olyan válaszokat, melyek megvilágítják Vincent Van Gogh halálának a körülményeit.
A film olyan információkat fed fel, melyek eddig nem vagy kevésbé voltak ismertek a festőről. Hiányérzetet kelt a nézőben, hogy semmilyen utalást nem látunk sem a film elején, sem a végén azzal kapcsolatosan, hogy a bemutatott történet fikció-e vagy történtek esetleg a közelmúltban olyan kutatások, melyek új részletekre, adatokra hívták fel a figyelmet. Például a film szerint Vincent Van Gogh gyomron lőtte magát, míg eddigi ismereteink szerint szívére célzott a golyóval. A történet mindenesetre izgalmas, a már-már krimi-szerű cselekmény váratlan fordulatokban is bővelkedik.
A képi világa rendkívül magával ragadó, nem csupán Van Gogh stílusát, színeit idézik meg a képkockák, de bizonyos jelenetek ismert képeinek díszletei között játszódnak vagy onnan indulnak el. Egészen bravúros megoldásokat alkalmaz a film ezen a téren. Azokban a jelenetekben, melyekben Van Gogh is megjelenik, fekete-fehérre vált, érzékeltetve, hogy átlépünk a múltba, és az ott játszódó eseményeket követhetjük nyomon. Ezek a fekete-fehér jelenetek inkább fénykép-szerűek, más rajzolási stílussal készültek, mint a jelenben játszódó képek.
A film során fény derül hányattatott sorsára, nehéz gyermekkorára, útkeresésére és magányosságára is. Végig azt sugallja a cselekmény, hogy Auversben rendbe jött, jól érezte magát, sokat dolgozott, így halálában az önkezűség megkérdőjelezhető. A kérdésekre végül választ adó orvos által elmesélt történet sem győzi meg teljesen a nézőt, így kérdőjeleket hagy bennünk, hogy mindenki eldönthesse a saját maga verzióját. Ebből gondolom, hogy biztos tudás a halála körülményeiről a mai napig nincs. A film végén megismerhetjük az utolsó levél tartalmát, e szerint Vincent Van Gogh olyan folyamatként gondolkodott a halálról, mint ami után a lelkek egy-egy csillagra kerülnek, és ott találkozhatnak. A néző a film megtekintése után abban bízik, hogy hányatott élete után a festővel ez valóban így is történt.
A film weboldala bővebb információkkal: http://lovingvincent.com/
A film előzetese itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=CGzKnyhYDQI