A jó plakát szinte csalhatatlan - vélekedett Kassák Lajos 1916-ban. A kiállítás rendezői a modern nagyvárosi tér üzenőfalaként tekintenek erre a tömegtermékre. Az 1890-től 1989-ig tartó időszakban a plakát a tájékoztatás, a vélemény-nyilvánítás, és időnként az irányítás eszközévé is vált. A tárlat három fő téma köré csoportosítva mutatja be a száz év alatt született hirdetményeket. A gazdaság-kereskedelem-ellátás, a szabadidő és a tájékoztatás, valamint a hatalom és a tömegmozgalmak témaköreihez kapcsolódóan láthattuk a plakátművészet fejlődésének mérföldköveit. 

1896-ban, a boldog békeidőkben kezdhettük meg sétánkat a Dragan Traian történész, muzeológus kurátorságával összeállított tárlaton. A tömegtermelés fejlődése, a nagykereskedelmi márkák megjelenése igényelte a reklámokat, amelyek fő üzenetei a Mindent!, Mindenkinek!, Mindenkor! hármas mondanivalója köré csoportosult. Ezek a plakátok az érzékekre kívántak hatni és az élvezetekre csábítottak.

A II. világháború után nagyot fordult a kocka, az államosítás, a kollektivizáló tervgazdálkodás bevezetése, majd az új gazdasági mechanizmus a vállalkozási szabadságot csak időnként támogatta. Az úgynevezett gulyáskommunizmus során a jóváhagyott fogyasztás látszólag ellensúlyozta a politikai egyenlőtlenségeket.

Budapest malomipari nagyhatalom volt, színes, dinamikus élő plakátokon köszönnek vissza nem csak az épületek, de az ott folyó munkák egyes részletei is. A malmok technikai újdonságokat is felvonultattak.

A XIX. században virágzott a sajtó, a nyomtatott újság a mindennapi élet részévé vált. Az Est 1910-ben indult el és rövid idő alatt az utca lapjává vált. 1935-ben már naponta 150 ezer példányban jelent meg, és mintegy 7 ezer embert foglalkoztatott.  

A nagyméretű, színes plakátokról visszaköszönnek a jól ismert kereskedelmi márkák is, mint az Orion, a Tungsram vagy a Dreher. A reklámok az egészség megőrzésének fontosságára is felhívták a lakosság figyelmét. Csalogattak az Aspirin jótékony hatásainak a megtapasztalására vagy éppen az alkoholfogyasztástól való tartózkodásra szólítottak fel. Az alkohol meghalt! Ne engedjétek feltámadni! - írta Jeges Ernő egy 1919-ben készített plakátra.

A hirdetményeken megjelenik a három fontos ipari alapanyag, a szén, az alumínium és a műanyagok is. A szén indította el az ipari forradalmat, az alumínium a XX. század nagy vívmánya lett, a műanyag pedig az ember által alkotott alapanyagként szolgálta a tömegtermelést. 

Az idegenforgalom nagymértékű fellendülésnek indult, az IBUSZ a Balatonnál eltölthető hosszú hétvégéket éppúgy hirdette plakátjain, mint Budapest szépségeit, amellyel a külföldieket igyekezett Magyarországra vonzani. A tömeges ipari munkavállalás következtében átrendeződött a munkaórák és a hétvégék rendszere. 1937-től a munkahét öt napossá vált, 1984-től pedig negyven órássá. A munkakötelezettség alól felszabadított szombatok két napossá tették a hétvégéket, és ezzel párhuzamosan megnövekedett a rendezvények, valamint a tömegsportolási lehetőségek száma. Népszerűek voltak a mozifilm vetítések, a színházi előadások és a kiállítási események is. 1921-ben Dante halálának 600. évfordulója alkalmából jelentős Dante kiállítást szerveztek, 1972-ben pedig a Dózsa emlékév alkalmából a hadvezér emlékezetére rendeztek komoly tárlatot.

A látogatóban már sétája elejétől kezdve motoszkál a kérdés, hogy kik lehettek azok a művészek, akik az utcákat díszítő, színes plakátokat készítették? A tárlaton ezzel kapcsolatosan is szerezhettünk információkat. Csak néhány alkotót említve: Manno Miltiadészt a magyar sport plakát megteremtőjeként tartják számon. Ő maga is kimagasló eredményeket ért el több sportágban is. Bíró Mihály nevéhez a politikai plakát műfajának megteremtése kötődik. A híres, kalapácsos ember és a tróndöntögető munkás is az ő szimbólumai. Pál György plakátművészetére a szoborszerű, realisztikus rajzolási technika a jellemző. Faragó Géza Párizsban tanulta a plakátrajzolás művészetét, vidám, színes plakátokkal dobta fel a budapesti utcákat. Karikaturákat is készített.

A művészek az alkotásaikat a nyomdákhoz juttatták el, és a nyomdatechnika párhuzamos fejlődésével a nyomdagépek alól kikerülő plakátok egyre tökéletesebb alkotások képét mutatják. Az Athenaeum, az Állami Nyomda, az Offset Nyomda és még sok más műhely készítették el a hirdetményeket.

Nagyon komoly változást érzékelhetünk abban, hogy a XX. század során hogyan szólította meg a plakát a tömegeket. Már egy egész néphez, nemzethez kívánt szólni és leginkább politikai üzeneteket közvetített. Általános, titkos és egyenlő választójogot követelt vagy erős proletárhatalmat, felvonulást és népgyűlést hirdetett a háború borzalmai ellen. 1956 plakátjai pedig az 1848-as gyökerekre való utalással bátran hirdették, hogy "Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!"

A Magyar Nemzeti Múzeum tárlata augusztus 25-én bezárt ugyan, de akiknek volt lehetőségük megtekinteni, azoknak egészen egyedi élményben lehetett részük. A plakátok időutazásra hívtak bennünket a múltba, és nem csak saját történeteiket mesélték el, de kommunikáció-történeti tanulságként is szolgáltak. 

 (A bejegyzésben szereplő felvételeket a szerző készítette.)