2018. máj 26.

Zene a kertben - Bach, a zseniális matematikus

írta: RAnna
Zene a kertben - Bach, a zseniális matematikus

Lehet-e kellemesebb környezetet találni Bach csodálatos zenéjének hallgatásához egy kora nyári estén mint egy villaépület kertjét? A magas zöld fák övezte Molnár - C. Pál Műterem-Múzeum vezetői a Ménesi úton remekül ráéreztek arra, hogy a klasszikus zene és a természet közelsége ideális párosítás a zenekedvelők számára. Ide hirdették meg Johann Sebastian Bach Goldberg-variációk vonós átiratának előadását, és ehhez a Budapesti Vonósok Kamarazenekar tagjai közül Kárpáti Szilvia, Ligetiné Beke Ágnes és Vámos Marcell érkezett a koncertre. 

vonosok.jpg

A koncert a Bach, a zseniális matematikus címet viselte, nem csak művei tükröznek matematikai szabályszerűségeket, de ő maga is erőteljesen hitt a számmisztikában. Ligetiné Beke Ágnes érdekes kommentárjaival segített a hallgatóságnak a zene mögé látni, és jobban érteni mindazt, amit hallottunk. 

A koncert kezdetén Pablo Casals-t idézte, aki több mint nyolcvan éven keresztül kezdte úgy mindennapjait, hogy eljátszotta Bach Prelúdium és fúga című művét. Beethoven szerint - utalva a Bach név patak jelentésére - nem pataknak, tengernek kellene őt nevezni. Bach 1100 művének legtöbbje az Isten szolgálatára, Isten dicsőségének hirdetésére íródott. Alkotásai Isten létét bizonyítják, a polifón hangzás a zsigereiben volt. Rendkívüli tehetségével kapcsolatosan egyszer a szerző maga úgy nyilatkozott: "csak szorgalmasnak kell lenni."

zene_a_kertben2.jpg
Ligetiné Beke Ágnes a mű születésének körülményeiről is beszélt. Johann Sebastian Bachot 1741-ben Lipcsében kérte fel Hermann Karl von Keyserlingk gróf, hogy álmatlanságára gyógyírként írjon egy művet. A barokk variációművészet jeles alkotása Johann Gotlieb Goldberg fiatal csembalista számára is készült, hiszen ő a gróf alkalmazásában állt, a gróf őt riasztotta, ha szerette volna meghallgatni a variációkat. Csembalón vagy zongorán játszák sokat a darabot, vonós hangszerekre készült változatából tíz tételt ki is kellett hagyni, mert azok annyira jellemzően zongorára íródtak, hogy vonós hangszereken nem adható vissza a zenei élmény.

Aki a műről szeretne bővebben olvasni, annak figyelmébe ajánlom Kovács Sándor Bach-tanulmányát, mely ide kattintva érhető el: http://www.bachsociety.hu/pdf/Bach_tanulmanyok_06_1_Kovacs_Samu.pdf 

Megtudhattuk azt is, hogy Bach ezért a művéért kapta a legnagyobb fizetséget életében, a grófnak annyira elnyerte a tetszését, hogy bőkezűen jutalmazta meg érte. A nyár közeledtével úticéljaink tervezgetéséhez is hasznos információt kaptunk arra vonatkozóan, hogy Németországban, Türingiában létezik egy Bach-út, melyen a neves zeneszerző életének legfontosabb állomásairól szerezhetnek személyes benyomást az utazók.

A koncert különleges hangulata, meditatív állapotot segítő elérése a természetben szavakkal nehezen adható vissza, de bizonyosan a környező fák lakóinak is kedvükre lehetett, mert időnként szép madárhangokkal feleltek a zene hangjaira. Igazán maradandó élmény volt ezzel a koncerttel kezdeni a hétvégét, köszönet érte a szervezőknek, a zenészeknek egyaránt!

Aki szeretne ilyen és hasonló élményekben részesülni, figyelje a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum felületeit, ahol rendszeresen közzéteszik a kerti koncertek programjait is: https://www.mcpmuzeum.hu/

(Képek: a zenekart ábrázoló kép a szerző saját felvétele.)

 

 

Szólj hozzá

Zene Johann Sebastian Bach Budapesti Vonósok Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum Goldberg variácók Kerti koncertek