Az "ELTE Sikerek" sorozat vendégeként Lackfi János költő, író, műfordító beszélt irodalmi munkásságáról és az egyetemhez fűződő élményeiről az Eötvös Loránd Tudományegyetemen február 21-én. A József Attila díjas költő változatos programmal érkezett az előadásra, a hallgatóságot felolvasással és különböző irodalmi játékokkal is lekötötte. 

Megtudhattuk, hogy eredeti neve Oláh János, a Lackfit először irodalmi álnévként használta, később azonban nevet változtatott, és ma már személyi irataiban is ezzel a névvel szerepel. A rendszerváltás után szüleivel közösen dolgozott a Magyar Napló folyóiratnál. Mivel édesapja is József Attila díjas költő, író volt, tőle kívánta megkülönböztetni magát a Lackfi névvel. A folyóiratnál eltöltött időt nevezi az irodalom szerelőaknájában eltöltött időszakának, ahol a szerkesztés folyamatának minden fázisából kivette a részét.

A Bölcsészettudományi Kar magyar-francia szakán végzett, tanulmányait 1989-ben kezdte. Igazából az irodalom érdekelte, a nyelvészettel kapcsolatos órákra nem szívesen járt. A mai napig őrzi néhány tanára fontos gondolatait. Kiemelte Vajda Andrást, a Francia Tanszék oktatóját, akinek a versfordító szemináriumait a csendekkel való tanítás jellemezte. Mindig türelemmel, csendben kivárta, amíg tanítványai közül valaki beszélni kezd és válaszol az általa feltett kérdésekre. Szívesen emlékezett vissza klasszika-filológia oktatóira is.

Két személyt különösen meghatározónak tart életében, Ferenczy Lászlót és Lator Lászlót. Két olyan írását olvasta fel, melyet hozzájuk írt. Ferenczy László halála okán készült írása személyes emlékezés az emberre, a tanárra. Humorral vegyes tisztelet szól belőle. Később Lackfi vette át a professzor pécsi szemináriumait. Lator László születésnapi köszöntése a Gyémántpróba címet viseli. Kitűnik belőle, hogy a dicséret nem volt gyakori vendég az órákon, de ha időnként mégis tiszteletét tette, akkor arra a hallgatók sokáig emlékeztek rá.   

Lackfi János jelenleg 45 saját kötettel, illetve 35 műfordítás kötettel büszkélkedhet. A műfordítás iránti érdeklődése az egyetemen, Vajda András szemináriumán kezdődött. Illyés Gyulát idézte fel, aki szerint először fordítani kell, és utána lehet versírással foglalkozni. Egyetemi évei alatt Tempus ösztöndíjjal Belgiumban tanult, és itt kezdett franciául is verseket írni. Egy francia kortárs költő véleményét kérte ki mind magyarul írt, majd franciára fordított verseivel, mind a franciául írt verseivel kapcsolatosan. A költő azt tanácsolta, írjon inkább anyanyelvén, és arról  fordítsa franciára a verseit. Megismertette a hallgatósággal Verlaine Őszi dal című költeményét több fordításban is, többek között a sajátját is felolvasta. Nagyon jól érzékeltette, milyen sokféleképpen lehet értelmezni egy adott szöveget a vers témájának, ritmusának megfelelően.

Egyetemi oktatói pályája leginkább a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kötötte, ahol többek között kreatív írást is tanított. Ma már befutottnak számító slammereket tudhat volt tanítványai között. Lényegesnek tartja, hogy az íráskészség fejleszthető, hiszen nem úgy születünk, hogy mindent tudunk, ami ehhez szükséges. Vannak olyan technikák, amelyeket a többi szakmához hasonlóan itt is el lehet sajátítani. Az oktatói pályát befejezte, kizárólag az írásra koncentrál, azonban a Marcibányi téren még mindig vezet kreatív írás kurzust.

Költői munkássága első tizenöt évének összefoglalása a Szóvihar kötetben jelent meg. A kötet tanulság saját maga számára is, és néha zavarba ejti, hogy szerepel az iskolai tankönyvekben és az érettségi tételek között. Ez bizony nem mindennapi dolog egy kortárs szerző esetében. Vicces anekdotaként mesélte el Kosztolányi Dezső beszélgetését egy kisfiúval, aki miután megtudta, hogy költőként tevékenykedik, feltette a kérdést: "És mikor haltál meg?"

Vörös István költőtársával közösen készítették az Apám kakasa illetve a Csavard fel a szöveget című köteteket, melyekben ismert gyermekversek illetve híres dalok inverz változatait jelentették meg. Ezen a ponton hozta szóba azt a nagyon lényeges dolgot, hogy a régi időkben vers és dal nem volt szétválasztható, a versek dalokként működtek, így tanulták meg és így is adták tovább az emberek egymásnak. Ma erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

A jövőt illetően a prózaírás felé szeretne fordulni, regényeket szeretne írni. Prózai művei közül a Milyenek a magyarok? című kötetét emelte ki. 

A közönség kérdéseire válaszolva beszélt az internet és az irodalom kapcsolatáról. A Facebookon üzemeltetett írói oldalán 54 ezer olvasója van. Véleménye szerint vétek lenne nem kihasználni az irodalom számára a világháló nyújtotta lehetőségeket.  Az olvasók nagyon aktívak, és ez a felület biztosítani tudja azt, hogy az irodalom visszakerüljön a természetes közegébe. 

A megújulás képességével kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy mivel egész nap azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret, és ez nagyon komoly pörgéssel jár, meg kellett tanulnia leállni, lelassulni, a családdal lenni. Nem érezni lelkiismeretfurdalást amiatt, hogy időnként a szeretteivel is foglalkozik a szövegek írása, "gyártása" helyett.

A hallgatóság egy szellemi élményekben gazdag, irodalmi élményekkel feltöltő néhány órát tölthetett el Lackfi Jánossal. Azt külön is kiemelendőnek tartom, hogy rendkívül jó előadói készséggel is megáldott szerző, aki nagyon élvezetesen adja elő az általa írt szövegeket, legyen az akár vers vagy próza. Természetes, kedves személyisége megragadja a hallgatóságot, és sikerrel bontja le az esetlegesen létező, távolságra ösztönző falakat író és olvasó között.

(A kép Raffay Zsófia felvétele és a lelőhelye itt: http://www.lackfi-janos.hu/fotok-rolam-rolunk/)

Lackfi János honlapja itt érhető el: http://www.lackfi-janos.hu/)