Különleges programmal ünnepelte a Magyar Nemzeti Múzeum a Magyar Kultúra Napját. A Himnusz születésnapjára emlékezvén egy másik születésnapra hívta fel a figyelmet. 200 éve született Görgey Artúr honvédtábornok, hadügyminiszter, aki több alkalommal a honvédsereg fővezéri tisztét is betöltötte.

A múzeumban kiállított Görgey szablya kapcsán szó esett a szablyakészítés történetéről, művészetéről is. 

Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum történésze előadásában Görgey életpályáját és katonai karrierjét vázolta fel. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy bár Görgey a XIX. század legnagyobb részét megélte, a közvéleményt legjobban mégis egy alig több mint egy éves időszak foglalkoztatja az életéből. 

Az elszegényedő, ősi magyar szepességi nemes családból származó fiatalembernek fiútestvéreihez hasonlóan pénzkereseti lehetőség után kellett néznie. Eperjesen és Késmárkon gyalogsági-, műszaki-, vezérkari és lovassági képzésben is részesült. 

A császári hadseregből kilépve Prágában folytatott kémiai tanulmányokat, doktori értekezést is írt. Tudós is volt, nem csak harcban edzett katonaember. Mivel a későbbiekben az élete úgy alakult, hogy egy Pesten élő hölgyet vett el feleségül, Magyarországra jött és jelentkezett a magyar honvédségbe. 

Hermann Róbert rámutatott, hogy egy nyílegyenesen felfelé ívelő katonai pályát láthatunk. Hiszen alig öt hónap leforgása alatt egyszerű békekatonából hadseregparancsnokká nőtte ki magát. Hadjáratokat szervezett, vezette a hadsereget, Kossuth tábornokká is kinevezte. A téli hadjárat szép sikerei után Buda 1849. május 4-21. között tartó ostroma során elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ekkor már hadügyminiszter és fővezér volt egy személyben, nagyon nehezen volt megoldható a két feladat párhuzamos ellátása. 1849. júliusában meg is sebesült. 

1849. augusztus 13-án történt az életét a továbbiakban döntően meghatározó szőlősi fegyverletétel. Hermann Róbert felhívta a figyelmet, hogy az nem Világosnál történt. Onnan indultak el ugyan a csapatok, de a fegyvert végül Szőlősnél tették le. Ezzel kapcsolatosan fontos még tudnunk, hogy egy nappal ezt megelőzően a Minisztertanács döntött a fegyverletételről. Tehát ez nem Görgey saját döntése volt, ő csupán végrehajtója volt a döntésnek. Sajnos az utókor mégis a fegyverletétel alapján ítélte és ítéli meg egész tevékenységét. 

Az osztrákok kegyelmének birtokában Klagenfurtba internálták, ezzel párhuzamosan Magyarországon a kivégzések nyomán egyre erőteljesebben vádolták árulással. Erre még az is ráerősített, hogy Kossuth vidini levelében a szabadságharc végéért való felelősséget Görgeyre hárította át. A megítélésén az sem tudott változtatni, hogy 1867-ben részletesen írta meg Deáknak, hogy hogyan kellene a hadsereget újjászervezni. Továbbá az sem, hogy több száz tiszt tett arról nyilatkozatot, hogy a fegyverletétel nem árulás volt.

Emlékiratait 1852-ben írta meg, és ebben sok eseményről, tényről rántotta le a leplet. 

Hermann Róbert szerint Görgey az ésszerű kockázat embere volt. Fontos volt a személyes példamutatása, az utókor jelentős hadtudományi gondolkodóként is számon tartja.

Lengyel Beatrix, a Magyar Nemzeti Múzeum történésze, a Történeti Fényképtár vezetője ismertette meg a résztvevőket azokkal a fényképekkel illetve dagerrotípiákkal, amelyek Görgeyt ábrázolják. Kiemelte rendkívül kifejező tekintetét, mely hűen tükrözi vissza azt a gondolkodó embert, akit élete végéig foglalkoztattak tettei, életének eseményei. Lengyel Beatrix abból a körülbelül száz fotóból álló gyűjteményből villantott fel néhányat, melyet a múzeum a hadvezérről őriz. Így láthattunk róla olyan képet, mely a klagenfurti emigrációban kisfiával ábrázolja, Visegrádon a családja körében készült képet, olyan fotót, amelyen kertészkedéshez készülve kertészruhában látható vagy amely abbáziai nyaralása során készült. Legemlékezetesebbek időskori portréi, melyek egy kifejezetten karakteres, szép embert ábrázolnak. Megrázó volt a már nagyon idős korában, a tolószékében ülve róla készült kép, melyen őt ápoló nőrokona társaságában látható.

Kozák Kígyóssy Szabolcs László történész egy különleges utazásra invitálta a résztvevőket a magyar szablyakészítés történetébe és művészetébe. Kiemelte, hogy a magyar történelem során a szablya nagyon fontos szerepet töltött be. Jelentősége a XV. században, a huszárság megjelenésével értékelődött fel. A magyar könnyű hadviselés legfontosabb hideg fegyverévé vált az elsősorban vágásra alkalmas eszköz, mivel a lovasság a tűzfegyvereket nem tudta implementálni. Részletesen bemutatta a szablya felépítését, részeit, és a biztonságos szállítására alkalmas szablya hüvelyt is. 

Megtudhattuk,hogy a XVI. században leginkább a perzsa és a török ízlés szerint díszítették ezeket a fegyvereket. Utalt Bethlen végrendeletére, amelyben azt írja, hogy egy szép ékkövekekl díszített egyiptomi pengét hagy a sógorára. Nagyon jellemző volt ebben az időben az úgynevezett "portai forma", ez azt jelenti, hogy mind a díszítésben mind a formában erősen megfigyelhető a török hatás. 

A XVII. században a pengék díszítéseként megjelenik a Nap, a Hold, a holdsarlón álló Szűz Mária, és fohászok díszítik a fegyvereket. Jellemző a fringia felirat is rajtuk. A történész szerint ennek eredetét nem ismerjük, de valószínűleg "Ferengistan"-t, Európa török elnevezését jelölheti. Vagyis ezek lehetnek azok a fegyverek, amelyek Európa számára készültek. 

Görgey szablyájának a különlegessége, hogy egy nagyító lencsét építettek be a markolata alá. Rövidlátó volt, de a csatatéren nem hordhatott szemüveget. Ez a nagyító lencse volt segítségére például a térképek vizsgálata során. Ravatalára, melyet a Magyar Nemzeti Múzeumban állítottak fel, szablyáját is melléhelyezték. Megtudhattuk azt is, hogy nem ez volt a legtöbbet használt szablyája, az orosz kézre került. 

Előadása végén betekintést nyerhettünk a Magyar Nemzeti Múzeum Magyarország története című állandó kiállításába, ahol végigvezette a résztvevőket azokon a termeken, ahol különböző fegyverek láthatóak. A kiállítás anyaga is azt igazolja, hogy a késő török kor fegyverei rendkívül díszesek, igazi ötvösművészeti remekek. Nem csupán fegyverként funkcionáltak, de a férfiak öltözködésének is fontos kellékei voltak az úgynevezett dísz-szablyák. A XVII. században egy egyszerűsödés figyelhető meg a szablyák esetében: a pengék ekkor már inkább edzett acélból készültek, ez rugalmassá tette, de egyben nagyon jól állta a kemény harcok próbáját is. Hőkezelést, réz-intarziát is alkalmaztak a készítéskor.  

A tárlat anyagában látható többek között hóhérpallos, illetve Jurátus szablya is, melyet a joghallgatók a különböző felvonulásokon használtak. Mindenképp ki kell emelni a gyűjteményből néhány darabot: Kossuth Lajos tábori kardját, mely rendkívül puritán és egyszerű. Mint megtudhattuk, csak státusz-szimbólumként volt használatban. Illetve Bem apóét, mely II. Rákóczi György szablyájának a reprodukciója, és a hüvelye korall színű kövekkel rendkívül gazdagon díszített.

Szintén ebből az időszakból származik, és lenyűgöző szépségű Liszt Ferenc díszkardja. Türkiz, rubin és smaragd kövekkel gazdagon díszített, a hüvelye pedig aranyozott, vésett levelek és drágakövek borítják.

Az egyedülállóan gazdag kiállítás egyéb szempontokból is nagyon érdekes, hiszen áttekinti az egész magyar történelmet a kezdetektől 1990-ig, így jó szívvel ajánlom a megtekintését.

 (A kép illusztráció.)