Lengyel László művészettörténész szerint a köznyelv és a sajtó rendszerint nagyon artikulálatlanul nevezi meg a műtárgyakkal kapcsolatos problémás kérdéseket. Az internetes fórumokon általánosan kialakult nézet az, hogy egy műtárgy eredetiségének meghatározása a nyilvánosság előtt zajlik. Pedig ez egyáltalán nem így van. A Szépművészeti Múzeum Kulturális Örökség Kutató és Dokumentációs Osztályának vezetője néhány típustörténetet hozott a hallgatóságnak arról, hogy mit is gondoljunk a műtárgy-besorolásról. 

Elmondta, hogy minden, egy adott műtárgyról alkotott vélemény a tudomány fejlődésének minősül. A szakmának alkalmazkodnia kell az újonnan kialakuló nézetekhez, és a művészettörténet tudománya a háromszáz éves fennállása alatt már többször is kénytelen volt revidiálni az álláspontját. Négy érdekes történeten keresztül mutatta be az eredeti és a hamis festmények felismerésének problematikáját.

Rembrandt és az önarcképe

Lengyel László a 2000-es évek közepén vizsgált egy Rembrandtnak tulajdonított önarckép festményt. Ő maga első ránézésre egy 1600-as évek közepén készült munkának gondolta, ami bizonyosan nem lehet eredeti, variánsról vagy kópiáról van inkább szó. Közelebbről megvizsgálva megállapította, hogy a kép modern vászonra készült, modern vakkereten van elhelyezve. A XIX. században készülhetett, és öregítési szándékkal kezelték a felületét. Egy másik magyar művészettörténész is állást foglalt a kérdésben, és ő is úgy vélte, a képet nem Rembrandt festette. 

A Rembrandt Bizottság három évtizeden keresztül próbálta rendezni a 700 műből álló életművet, és mindösszesen 35 önarcképet tart hitelesnek. Rembrandt tanítványai körében a mester stílusához nagyon közeli művek születtek, így nagyon nehéz meghúzni a határt a Rembrandt illetve a tanítványai által festett képek között.

Ez a kép 1968-ban került Londonba egy műgyűjtőhöz, bizonytalan státusszal. Egy Rembrandt-szakértő megvizsgálta a képet. Mivel Angliában nem számít ritkaságnak, hogy az adó megfizetése során pénz helyett festményekkel fizetnek, a kép eredetiségének megállapítása méginkább szükségessé vált.

Egy kutatási program is indult, egyetemi alprojektként a 2010-es években. Ennek keretében is vizsgálták a kép részleteit, jeleit, hátoldalát, matériáját. Nyárfára festett volt a kép, és Rembrandt inkább tölgyfára festett. Természettudományos vizsgálatokat is végeztek rajta, és meg is tisztították. A szakemberek a restaurálás következtében a festményt végül eredetinek nyilvánították, értékét pedig 60 millió Euró értékben állapították meg.

Raffaello Pink Madonnája

A Pink Madonna című Raffaello festmény a National Gallery birtokába került, 43 millió fontért vásárolták meg. A kép megvásárlásának előkészítéseként részletes, elemző tanulmányt jelentetettek meg a festményről egy sokak által olvasott lapban. A Columbia Egyetem művészettörténésze, James Beck Angliába látogatott, megnézte a festményt, és egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a festmény nem Raffaello alkotása. Egy könyvet is megjelentetett a témában. Az ő véleménye szerint a valódi festő Vincenzo Camuccini klasszicista, arisztokratikus művész. 

Ezután a National Gallery harminc szakembert kért fel a kép vizsgálatára, akik viszont azt állították, hogy a festő Raffaello. Azzal támasztották alá a véleményüket, hogy egy olyan, speciális anyag található a festmény felületén, amely csak Raffaello idejében volt használatos. A képnek jelentős alárajza is van, mely fototechnikai vizsgálattal jól látható. A National Gallery továbbra is gyűjteményében tartja, és Raffaellonak tulajdonítja a festményt.

Leonardo - La Bella Principessa

A La Bella Principessa egy firenzei hercegnőről készült Leonardo rajz. Leonardo életművének kutatója, Martin Kemp azt állította, hogy a rajz vegyes technikával készült, pergamenre, többféle szerszámmal. Egy olyan varsói könyvből vágták ki, amelyet házassági ajándékként készítettek a firenzei udvarban. Ez a rajz is be volt kötve a kötetbe, ezért három befűzési hely is látszik a rajzon. Azonban egy lengyel szakértő szerint az eredeti kötet öt helyen fűzött és kötött, míg a rajzon csak három lyuk található. Nem lehet összeegyeztetni a rajz méretét a kötet méretével, eltérő méretű a lapoktól, nem lehetne a lapot beilleszteni a könyvbe. Egyéb szakértők ezzel szemben azt állították, hogy érett Leonardo-műről van szó, a rajz jellege alapján. Elhitték, hogy Leonardo olyan anyagra és olyan technikával dolgozott ez esetben, mint előtte még soha. Itt követték el a hibát.

A rajzot Magyarországra is kínálták megvételre, de Lengyel László azt állapította meg róla, hogy a XIX. században vagy még később keletkezhetett. Végül egy angol börtön elítéltje magától jelentkezett, hogy ő készítette a rajzot az 1970-es években, és modellje nem volt más mint a helyi szupermarket pénztárosa. 

Leonardo - Salvator Mundi

A mai legizgalmasabb műtárgy-eladási történetről van ez esetben szó. A Salvator Mundi a világ legdrágábban eladott festménye. Dr. Paul Simon műértő, műkereskedő vette meg a festményt, amely Leonardo kópiaként volt ismeretes. A műkereskedő egy barátjától vásárolta meg, tíz ezer dollárért. A világ legkülönbözőbb országaiból 15 Leonardo szakértőt kértek fel, hogy megállapítsák, valóban Leonardo munkájáról van-e szó. Közben a kép értéke rohamosan nőtt, 127 millió Euróért került egy orosz milliárdoshoz. Ő aukcióra bocsátotta a Christie's-nél, ahol 450 millió dollárért kelt el. Mindeközben restaurálták, gondozták a festményt. A restaurálás során sokféle változáson ment keresztül. A legdrámaibb ilyen változás a bal vállon lehulló drapéria redőinek a számában, formájában következett be. A restaurálás egy olyan módosítást hajtott végre, amely nagy hatással volt a kép jövőjére. 1620-ban készült egy metszet a festményről, mely a legkorábbi ismert ábrázolása a műnek. Ezt kell tehát alapul venni, ez tekintendő prototípusnak. A mai napig nem nyert megállapítást az, hogy eredeti Leonardo festményről van szó ebben az esetben.

Lengyel László elmondta, hogy a kulturális menedzsment óriási szerepet játszik a mai világban. A pénz szerepe is egyre nő, a művészek pedig háttérbe szorulnak. Az eredeti - hamis megítélés a műtárgyak tekintetében egy nagyon árnyalt folyamat, és nem szabad előítéletekkel közelíteni a kérdéshez. Végül a thalesi mondást idézte, amely szerint "Legbölcsebb az idő". Vagyis a szakértők az idő múltával sokkal jobban látják azt, amit a kortársak még nem.

Az előadásra a Műtárgyak Éjszakája programsorozat keretében a Nagyházi Galéria és Aukciósházban került sor, 2018. június 9-én.

[A képek a Wikipedia-ról származnak:

https://en.wikipedia.org/wiki/File:Rembrandt_self-portrait_1635.jpeg

https://en.wikipedia.org/wiki/Madonna_of_the_Pinks

https://en.wikipedia.org/wiki/La_Bella_Principessa

https://en.wikipedia.org/wiki/Salvator_Mundi_(Leonardo)

https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu]