2018. aug 08.

Így nyaraltak ők: írók és irodalmárok fürdőnadrágban

írta: RAnna
Így nyaraltak ők: írók és irodalmárok fürdőnadrágban

Balatoni nyár címmel látható a Petőfi Irodalmi Múzeum fénykép kiállítása, mely az 50-es, 60-as, 70-es években készült fotókkal neves íróinkat láttatja Balaton-parti nyaralásaik közben. A kiállítás kurátora Kovács Ida, aki arra tényre építkezve állította össze a tárlat anyagát, hogy a szocialista időkben a szigorúan szabályozott külföldre utazás rendszere miatt a Balaton pótolta a külföldi országok tengerpartjait. Egyre több író választotta először csak rövid, nyári tartózkodása helyszínéül a tópartot, majd idővel saját nyaralót is vásároltak, hogy gyakrabban látogathassanak el a magyar tengerhez.

img_20180807_133643_1.jpg

A kiállítás termeiben három fő téma köré csoportosítva láthatjuk a fotókat. Az első, a balatonfüredi Lipták-házban és annak környezetében készült felvételek. A ház Lipták Gábor író és felesége, Gyapai Piroska rezidenciája. A hazai irodalom jelentős helyszínévé vált, nem csak írókat de festőket is fogadtak itt rendszeresen. Irodalmi szalonként is működött, napjainkban pedig a magyar irodalom külföldi fordítóinak biztosít szállást és nyugodt alkotói környezetet.

Vendégeskedett itt többek között Weöres Sándor, Déry Tibor, Passuth László, Örkény István és időnként vízre szálltak az Addio III. elnevezésű vitorláshajóval. A ház vendégkönyvébe 1968. július 14-én a következő bejegyzést tette Weöres Sándor: "Jobb, ha másutt tartózkodok, mer' itt úgyis jelen vagyok!"

img_20180807_142710_1.jpg

A látogató nem is tudja hirtelen eldönteni, biztosan múlt időben kell-e beszélnie ezekről a nyári napokról. A kiállítóteremben egy fából készült stég részleten találjuk magunkat. Lehet, hogy az írók még itt vannak, csak éppen beugrottak a vízbe hűsölni egyet vagy éppen tesznek egy kört a vitorláson. Hiszen a stégen ott látjuk Illyés Gyula tengerészsapkáját, Tamási Áron szandálját, Nemes Nagy Ágnes kendőjét, Pilinszky János napszemüvegét és Bertha Bulcsú horgászigazolványát is. Aztán a tárgyakat körülvevő vitrinek fénye emlékeztet, hogy ez már csak a múlt, ők már mind nagyon messzi vizeken hajóznak.

img_20180807_141950_1.jpg

 

De írásaik itt maradtak nekünk, és azoknak, melyek a Balatonnál íródtak, egy-egy részletét láthatjuk is a kék-fehér csíkos napágyakra emlékeztető nyugszékeken. Itt van például egy idézet mindjárt Illyés Gyulától, aki így írt tihanyi házának teraszán: "Így szeretek írni, hogy tollam hegyét, ha vastagon fog, eleven szőlőlevélbe törölhetem. Itt szeretek írni, fönt a szőllőhegyen. A hegy lábánál a Balaton. Ha tollam nem töltőtoll volna, az atracinkék tavat képzelhetném tintatartómnak. Itt szeretek írni, a felhők mozgó mennyezete alatt, a júliusi enyhe széljárásban, a szabadban, ahol tudvalevőleg nem lehet írni, csak elmélkedni." Mindezt 1948. júliusában írta, a naplójába.

A kiállítás második nagy egysége a Szigligeti Alkotóházról szól, melyet 1952-ben vett át az Irodalmi Alap, és alkotóházként üzemeltette. Íróink, irodalmáraink beutalóval érkezhettek ide, és a fotók tanúsága szerint szerették nyári napjaikat itt tölteni. Ping-pongozás, vitorlázás, kirándulás vagy strandolás közben láthatjuk például Devecseri Gábort, Juhász Ferencet, Ottlik Gézát, Karinthy Frigyest, Szécsi Margitot, Polcz Alaine-t, Vas Istvánt. Az író is ember - sugallják a képek, jó látni nyári önfeledtségüket, játékos mosolyaikat a képeken.

img_20180807_142800_1.jpg

Végül a balatoni nyaralók tulajdonosaihoz érkezünk, Déry Tibor, Passuth László, Illyés Gyula, Bertha Bulcsú is a házvásárlás mellett döntöttek. Amellett, hogy a nyaralók kellemes teret biztosítottak a családi, baráti együttlétekhez, az alkotásnak is megfelelő helyszínként szolgáltak. Pilinszky János, Németh László és Sarkadi Imre is szívesen vonultak vissza nyári alkotószabadságra a házaikba.

A kiállítás egyedi designja már a belépéskor a vízpartra visz bennünket, a domináló kék-fehér színek, a napágyak, a stég és a kis vitorla-motívumok a különböző idézetekkel rögtön a nyaralás élményét keltik. Az egyik teremben a képek nézegetése közben meghallgathatjuk Cseh Tamás-Másik János-Bereményi Géza szerzeményét, A hatvanas évek című dalt, melynek erős balatoni kötődése van.

img_20180807_141901_1.jpg

A tárlat mindenképp kiemelkedik a PIM kiállítások sorából, ötletessége és egyedisége is figyelemreméltó. Videós séta a kiállításról itt: https://www.facebook.com/muveszetblog/videos/2062705550712879/

(A bejegyzésben látható fotók és video a szerző saját felvételei).

Szólj hozzá

fotó fotóművészet Balaton Irodalom Petőfi Irodalmi Múzeum Képzőművészet Szigligeti Alkotóház Írók a Balatonnál Lipták-ház